2012. október 7., vasárnap

Biciklivel a Radovna és Krma völgyében (Szlovénia)

Tudni kell rólam, hogy nem vagyok bicikli téren túl edzett. A rekord eddig a Balaton körbetekerése volt 3 nap alatt, ami, habár sikerült pont a hőségriadóban mennünk, azért nem egy túl nagy kihívás. De az ehhez hasonló, sík terepen történő biciklizésen kívül tapasztalatlan vagyok.
Mikor Bledben töltöttünk 3 napot, én voltam a felbujtó, hogy béreljünk egyik nap biciklit. Bledben több helyen is lehet, az árak sem nagyon különböznek egymástól, így mi a főutcán lévő kis utazási irodában béreltünk biciklit, 15 euróért. Ezért új, jó állapotú bringát, szerszámkészletet és sisakot kaptunk. Meg természetesen telefonszámot, vészhelyzet esetére. :)

Nos, be kell ismernünk, kicsit naivan álltunk a kérdéshez, én legalábbis biztosan. A szállásunkon kaptunk egy nem túl részletes térképet Bledről és környékéről, ezen néztük mi ki, hogy el kéne tekerni a Vrata völgybe, sok helyen olvastam is róla, hogy szép. A térkép alapján úgy tűnt, olyan 60 km-es kör lenne ez a kis kirándulás, és mivel itthon a 80 km-el sem volt nagy gondunk, úgy terveztük, hogy letekerjük itt is ezt a távot.

A gyenge láncszem én voltam természetesen. A nap úgy vonult be családi történelem könyvünkbe, mint "a nap, amikor megtanultam nem csak a hegyeket, hanem a völgyeket is tisztelni".

Az első nehézség a Bledből való kijutás volt, mivel a környéken Bled fekszik a legmélyebben, így a szomszédos völgybe jutáshoz egy jó szakaszon felfelé kellett haladni. Edzettebbeknek ez minden
nem okoz gondot,én akkor nem nagyon rajongtam érte, de nem is voltam jó kondiban.

elérjük a Radovna-folyót

Ezt követően azonban bejutottunk a szomszédos Radovna völgybe, ami egy rendkívül élvezetes szakasza az útnak. Néha fel, néha le, de összességében azért enyhe emelkedőn haladtunk végig, széles úton, ami apró kaviccsal volt ledöngölve. Ezen a szakaszon könnyű volt haladni, az út kifejezetten szép, árnyas, néhol rétekkel tarkítva. A Radovna bicikliút számos információs anyagban is megtalálható, így ez egy elég ismert szakasz, autó csak ritkán jár erre.
A Radovna bicikliút maga egy 16 km-es szakasz, ami Bled mellől, Krnica-ból (642 m) indul, és Zgornja Radovnánál ér véget (Kurja vas 775 m). A hivatalos anyagokban azt írják, hogy kb. 2,5-3,5 órát vesz igénybe megállásokkal együtt.

Radovna völgy
Mi azonban nem álltunk meg, hanem tovább tekerünk a Krma völgybe. Ez már nehezebb szakasz, tekintve, hogy az út itt már folyamatosan emelkedik (hozzátenném, hogy nem meredek az emelkedő), és egyre rosszabb minőségű, mivel keskenyedik és a döngölt köves út inkább nagyobb kaviccsal felszórttá válik, ami némileg nehezíti a haladást. Ennek ellenére azonban ez is egy teljesíthető szakasz, bár személy szerint én itt már igencsak küzdöttem, de ez inkább engem minősített, nem az utat. :) Megérte azonban eljutni az út végéig, be egészen a hegyek közé. Körös-körül a 2000 méter feletti hegyek, ahonnét már csak gyalog lehet tovább jutni.



Nem sokkal a bicikliút vége előtt a völgy egy tisztáserejéig kiszélesedik, ahol található egy menedékház is (Kovanirska koca v Krmi), ahol a fáradt utazó megpihenhet. Mi speciel itt is ebédeltünk.

Krma völgy
Kovinarska koca v Krmi

Visszafelé úton eredetileg Mostnica felé akartunk menni, átmenni a főúttal párhuzamos bicikliútra, csak a térképen nem volt látható, hogy ehhez egy hegyen kellett volna áttekerni. Épp ezért a mi lelkesedésünket Zg. Radovnánál a következő tábla-kettős törte meg, és a mögötte látható útszakasz.

Zg. Radovna

Így tehát visszafordultunk, és a korábbi útvonalon jutottunk vissza Bledbe. Természetesen ebbe az irányba már drasztikusan nagyobb sebességgel lehetett haladni, hiszen szinte végig csak gurulni kellett lefelé. :)

Mindent összevetve gyönyörű út volt, érdemes biciklire pattanni, még ha este már nem is kívántunk újra biciklire pattanni. :)

ADATOK

Útvonal: Bled - Krnica - Kovinarska koca v Krmi - Krnica - Bled
Táv: kb. 50 km oda-vissza
Szintemelkedés: kb: 280 m
Menetidő: odaút kb. 3-3,5 óra,vissza kb. 2 óra

teljes túraútvonal
Radovna bicikliút
Radovna bicikliút szinttérkép



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése