Megérkeztünk a szálláshelyre a jungle-ba. Helyes kis bungalókat kaptunk, nem túl higiénikus fürdőszobával, de nem kényeskedünk, örülünk, hogy van a szobához saját bejáratú árnyékszék es zuhanyzó!! A bungalók pálmalevéllel voltak befedve, de a tető es a fából készült oldal fal között nem volt takarás. Az egész házat viszont szúnyoghálóval borítottak, ez mondjuk nem jött rosszul:)
Első feladat gumicsizma választás volt. Gondolhatnátok, ugyan mar ez semmiség. Hat Kedves Olvasó, elárulom, nem az. Az egyik kicsi, a másik nagy, a harmadik lyukas, a negyediknek nincs párja es meg sorolhatnám.
Francisco volt a vezetőnk, egy igazai jungle guy. Elmondta a programot, majd ebéd után útnak indulhattunk, egy meg kisebb ladikkal. Első körben majmokkal (igaziakkal:)) és papagájokkal randizhattunk. Persze elmondtak, milyen veszélyes tolvajok a majmok, imádjak a mobilokat, legyünk óvatosak...., de szerintem ez csak a cirkusz jól megszokott bevezetője errefele. A majmok mar jobban ismertek a show elemeket, mint sok erre szakosodott homo sapiens: azonnal ott termettek, ahogy kiléptünk a szárazföldre, egyikünk nyakából a másikéba ugráltak, közben ragaszkodóan es szeretettel öleltek át, amitől persze rögtön elolvad minden két lábú. A papagájok is barátságosan hagytak, hogy kézről kézre adjuk őket, s a lajhár sem panaszkodott, ha ölben fogtak. Ezután jöttek a rózsaszín delfinek.... Guide-unk mindenfele eszközzel, - épp csak a nádi hegedű hiányzott - csalogatta elő őket. Nem volt kis teljesítmény, de végül sikerült neki:) Közben megérkezett a hölgyek szívet melegséggel megtöltő, romantikus, impresszionistákat megszégyenítő naplemente az Amazonas fölé.
Vacsi után izgi program kivetkezett. Kajman nézőbe indultunk egy kis tavon. Csoda zöld növény borította az egész tavat, amelyben apró pici tüneményes békák laktak. Ok időnként, csupán baráti jó szándékból, beugráltak a csónakba, vagy éppen a hajunkba. De annyira jó fejek voltak es olyan koncertet adtak, hogy senki nem haragudott ezért a kis sárga jószágokra. A fényességről a szentjános bogarak gondoskodtak, led izzókat megszégyenítő módon ragyogtak be a tavat. Láttunk egy két vörös kajmán szemet is, de ez mar igazan senkit nem érdekelt:)
Másnap reggel aztán elindult az igazi kaland túra. Felhúztuk a gumicsizmát, magunkra fújtuk a szúnyog riasztót és követtük Franciscot az dzsungel mélyébe. Előző éjjel hatalmas eső zúdult a vidékre, így mar senki nem nyafogott, amiért gumicsizmát kellett húzzon. Hatalmas pocsolyákon gazoltunk át, időnként a csizma beleragadt a tócsa aljába, alig bírtunk mozdulni. No, de ez csak egy kis mellékes izgalom volt. Francisco a legtöbb bokorról és fáról részletesen elmondta mennyire hasznos vagy éppen káros. Van energiát adó, hihetetlen vastag, háromszöget formázó törzsű fa például. De akad olyan is, amelynek tüskés a törzse. Ebből a törzsből apró tüskék állnak ki, amelyek mérgezőek. Anno a harcos indiánok ezt használták a köpő csőbe és rejtekhelyükről így támadtak a mit sem sejtő ellenséget. Aztán megismertük a dzsungel tésztát, amely nem más, mint egy pálmának a szára. Ezt egyébként egészen vékonyra szelik, mint a káposztát és nagyon finom, minden nap kaptunk belőle:) Ráadásul fogyaszt és a koleszterinemet is csökkenti. Nagyon izgalmas volt, amikor guide-unk levágott egy faágat és vizet fakasztott belőle. Ééés ezt jól megkóstoltuk, tök fincsi, kicsit édeskés volt. De vigyázat, csak a sötét ágak alkalmasak emberi fogyasztásra, a világos ágakból fakasztott nedv mérgező. Láttunk ehető és mérgező gombát, mindenféle színben, bogyókat és sok minden mást. Most mar éhen nem halunk, legalábbis Francisco biztosan nem. Ezután Tarzant es Janet játszottunk, es indákon himbálóztunk... Útközben láthattunk óriás szárnyas hangyákat, fakérgeket rágó hernyókat, százlábúakat, mókusokat, majmokat és kígyóval fenyegettek, ha rossz leszel... Volt több törzsű fa, fantasztikus színű virágok, és a kártevő orchidea. Megtanultuk, ha eltévedünk, akkor le kell vágni egy faágat, belső részben találunk egy barna foltot. Ez sosincs középen, mindig a bal vagy jobb oldalon található. Ez azt mutatja, merre van a víz, azaz vízér. Ha ezt megtaláljuk, akkor mar egyszerű dolgunk van: ennek menten eljutunk a folyóhoz, ahol biztosan falut is találunk. Közben fontos, hogy ne essünk pánikba, ne kapkodjunk és főleg ne kezdjünk el rohanni, mert akkor az állatok üldözőbe vehetnek. Tehát csak higgadtan, nyugodtan... Most épp így élek, ha éppen nem tálalom az útlevelem vagy a pénztárcám, mindig Francisco szavai jutnak eszembe. Délután felkerestünk egy indián falut, ahol cukornádat facsartunk es benéztünk az egyik családhoz. Igazándiból felejthető a történet, olyan igazi turista hülyítés. Egy dolog marad meg bennem innen: az egyik kunyhó csapó ajtaja felett két fantasztikus barna szempár figyelt ram. Egy tündéri kislány volt... Gyorsan elrohantam a helyi boltba egy csokiért es visszavittem neki. Az a mosoly, amit cserébe kaptam, mindent megért.
Este tarantula nézőbe indultunk. Hármat láttunk összesen, no meg egy óriás békát, amelynek mérgező a nedve. Ennek ellenére Francisco felkapta, megmutatta nekünk a béka visított, szegény állat, sajnáltam. Hamar véget ért a pók leső, ugyanis megérett a trópusi eső. Esőkabát ide vagy oda, 5 perc alatt csurom vizes voltam, az mar csak egyéni szoc probléma, így a ruhák persze nem száradtak a párában:)
Másnap délelőtt piranhára vadásztunk, akarom mondani horgasztunk, nem dicsekedhetek óriási eredményekkel,
Ebed után érzékeny búcsú Franciscotól, aki egyébként freelancer és járja a hasonló lodgokat, itt úgy látszik nem irtják tűzzel vassal ezt a munkavállalási formát:)
Visszaindultunk Iquitosba, el borzadtunk újra a szeméttől majd a reptérre hajtottunk és irány Lima.
Következő beszámolóm a nem túl színes fővárosról szól majd.
