2015. szeptember 22., kedd

Stilluptal (Tirol, Ausztria)

Az Achensee mellett töltött pár napot követően új főhadiszállást kerestünk (a tiroli nyaralás összefoglalója itt olvasható). Ezt valahol Zillertalban, Mayrhofen környékén terveztük. Kicsit nehézkesen találtunk végül szállást, mivel a tourist office-ban nem nagyon tudtak segíteni, így végül azt a stratégiát követtük, hogy elkezdtünk becsengetni, ahol ki volt írva a házra, hogy Ferienwohnung. Így találtunk egy szép tágas apartmant egy meseszép kis alpesi faluban, Zell am Ziller és Mayrhofen között, Schwendauban.

Aznap, amikor a szállást kerestük és utaztunk, csak egy rövid, félnapos programot kerestünk, igazából valamilyen autós kirándulást. Az autós térképet elnézegetve bukkantunk rá a Stilluptal-ra. A Stilluptal a Stillup patak mentén haladó völgy tulajdonképpen, ahová egy kacskaringós szerpentinút vezet, egészen a Speicher Stillup-ig, azaz a víztározóig. A zillertali vizierőmű rendszer négy duzzasztott víztározóból áll, ezek egyike a Speicher Stillup. Az ide vezető autóút fizetős (Alpenstrasse Stilluptal), akkor ha jól emlékszem, 4 EUR volt, de most rákerestem a neten, és 7 EUR-t ír autónkén (bővebb infók itt). Az auótút a víztározóig vezet, 1100 m magasságra visz fel. Természetesen gyalogosan is megközelíthető, és sokan biciklivel jöttek ide (továbbra is minden tiszteletem az övék), de mi ugye most csak egy rövid sétát terveztünk maximum a csomagokkal teli autóval.
Így leparkoltunk a víztározónál, és innét indultunk el  tó mentén végig a völgyben, a Stillupperhaus-ig (www.stillupperhaus.at), ahol egy kávé, és egy süti mellett hallgattuk a (feltehetően tuladjonos) játékát egy hárfa-szerű hangszeren.


A völgy maga 17 km hosszú, mi persze csak az elején sétáltunk be, végig mindenfelé vízeséseket látunk, szembe pedig a 3000 m magas hegycsúcsok. Az ösvény gyakorlatilag végig a Stillupperhaus-ig aszfaltozott, tehát nem egy igazi túra élmény, de igazán szép sétaút, érdemes megtenni. Idáig az út a parkolótól kb. 4 km, tehát egy óra alatt bárki számára könnyen megtehető, hisz szintemelkedés sincsen benne.




Visszatekintés a Specher Stillap végéből a völgy bejárata felé

Fekete tehenek az út mellett





Stillupperhaus



A zillertali vizierőmű rendszere

Mayrhofenből Stilluptalba vezetú túristautak

ADATOK:
Útvonal: Speicher Stillup (1129 m) - Stillupperhaus (1192 m) - Speicher Stillup (1129 m)
Szintemelkedés: Táv: kb. 80 m
Menetidő: kb.2 óra

A kirándulás költsége: 
7 EUR útdíj

Amit mi kihagytunk, de visszamennénk:
Túrázni, természetesen. :)
- Gyönyörű látvány lehet beljebb sétálni a völgyben. A könnyebb túra, ha valaki a Grüne-Wand Hüttéig gyalogol, ez kb. 7-7,5 km távolság, a szintemelkedés még idáig is csak kb. 100-150 méter.
- Ha valaki bírja a nagyobb túrát, akkor mindenképpen Kasserel Hüttéig (http://www.kasselerhuette.de/) kell túrázni. A hütte 2178 m magasan van, a táv a parkolótól kb 11 km, szintemelkedés kb. 1100 m. Meseszél látvány lehet, egyszer még szeretnék ide visszamenni. Ahogy néztem a térképen, a Grüne-Wand Hüttétől kiindulva egy kisebb körtúrát lehet tenni a Kesserel Hütte útbaejtésével, én biztos ezt az útvonalat választanám. Túraleírást is találtam hozzá, a tótól Kasserel, oda-vissza 6 órás túrával: http://www.bergfex.at/sommer/tirol/touren/wanderung/5475,mayrhofen-stillup-stausee-kasseler-huette/ vagy http://www.outdooractive.com/de/bergtour/mayrhofen/kasseler-huette-2177-m-von-mayrhofen-bhf-ueber-gasthaus-wasserfall-und-grue/9645675/ Ez a hütte egyébként már a Berliner Höhenweg útján található, ha valaki esetleg többnapos túrát tervezne errefelé (http://www.dav-berlin.de/index.php/arbeitsgebiet-zillertal/berliner-hoehenweg

2015. szeptember 14., hétfő

Túra a Velika kali-ba és a Crno jezero-hoz (Durmitor, Montenegró)

A tengerparti tömeg és forróság után (a montenegrói nyaralás összefoglalója itt olvasható) felüdülés volt megérkezni a Durmitorba. El sem hittük, mikor odafelé a hőmérő 18 fokot mutatott. Szállást a booking-on foglaltunk, és sok alternatíva közül válogattunk, mivel így nyár közepén azért nincs errefelé nagy tömeg. A Durmitor a Dinári-hegység egy különleges karszthegysége (részletes magyar nyelvű leírás: https://sites.google.com/site/durmitorhegyseg/), északon és nyugaton a Tara és Piva folyók határolják. Durmitor-hegység alatt sok helyen csak a központi, magashegység részét értik a leírások, de a hegység maga jóval kiterjedtebb, csak persze kevésbé látványos. Mi sok területet bejártunk ezekből, gyalogosan a középső magashegységben tettünk túrákat, autóval viszont jóval nagyobb területet is bejártunk.
A terület turisztikai központja Žabljak város, ahol szállodák, apartmanok és boltok várják a turistákat. Mit mondhatnék, semmi különös, igazából itt nincs semmi látnivaló, és igazából nem is túl szép helység. Viszont van benne egy nagy közért, néhány étterem és egy tourist office is. Így utólag kifejezetten jó döntésnek tűnik, hogy a szállást nem itt, hanem a közeli faluban, Motički Gaj településen találtunk. (túl sok opció a környéken szállás tekintetében nincs amúgy, vagy Žabljak, vagy a környékbeli néhány kisebb település). A falu mindössze egy utcából , pontosabban a Durmitort dél-délnyugati irányban körülhatároló kanyargós autóút mellé települt házakból sorából áll. Viszont szinte közvetlenül a hegy lábánál található, így gyakorlatilag úgy indulhatunk túrázni, hogy nem kell autóba ülnünk. Mi még sosem kirándultunk így, mindig messzebb találtunk szállást, ezért ez hatalmas élmény volt, hogy reggel csak felvettük bakancsot és mehettünk is. :)
Mivel az interneten kevés információt találtunk Durmitor túrákról, ezért első utunk megérkezésünk estéjén a helyi tourist office-ba vezetett, (Žabljak központjában, a közért mellett egy kis fabódé), ahol megkérdeztük, milyen túrákat javasolnak, mi hány óra távolság, stb. Ez alapján, meg a neten fellelt információk alapján terveztük meg az elkövetkező napok programját.

Első túránk tehát közvetlenül a szállásunkról indult, Motički Gaj-ból. Ezt a túrát egyfajta bemelegítő útnak szántuk, előtte jó pár hete semmit nem sportoltunk, így bemelegítésnek kicsit túl jól is sikerült, jól elfáradtunk benne. :) Viszont lenyűgözően szép út volt, és érdekes, hogy a tourist offic-ban a lány azt mondta, ez az út annyira nem különleges, hát nem tudom. Mi oda voltunk, meg vissza. :)

Tehát kiindulópontunk Motički Gaj volt. Innét hivatalos turistíút nem vezet át az nyugatabbra haladó ösvényekre, ettől függetlenül a térképen jelölnek gyalogösvényeket. Mi az egyik ház mögött rá is leltünk egyre, eleinte persze nem voltunk benne biztosak, hogy ezt jelöli a térkép, de igazából részlet kérdés. A lényeg, hogy nyugati irányban haladjunk és előbb utóbb belebotlunk a jelzett turista útba. Innét már csak azt kell eldöntenünk, hogy jobbra, vagy balra haladjunk-e. :) Mi szerencsére eltaláltuk, hogy még jobbra, északi irányban kell tovább haladnunk, nem pedig a délebbre fekvő síközpont irányába.

A turistaútra kiérve hamarosan el is érünk az első elágazáshoz, itt térink rá igazából az igazi útra, ami a Velika kali-ba (vagy Velika kalica) vezet. Az út itt még erdőben vezet, a tájból sokat nem látunk. Az út egyenletesen, de szép lassan kezd folyamatosan emelkedni.



Hamarosan kiérütünk az erődőbl és itt szembesültünk vele, hogy bizony itt már a kétezeres hegyek lábánál járunk.


Ezt követően utunk egyenesen vezet tovább felfelé. Fokozatosan, ahogy feljebb jutunk kitárul elénk a völgy. Kezdtben még nem látni a végét, csak a két oldalról szegélyező sziklákat. Mi július második felében voltunk és minden telis-tele volt vadvirággal. Olyen döngicsélésben vezetett végig az utunk, hogy folyton attól félek, véletlenül rálépek egy méhecskére, annyian voltak. :)




Ha csak kisebb körtúrát szeretnénk tenni, itt elágazhatunk, és északi irányban átvághatunk a Veliki Meded gerincén. Innét útba ejthetünk egy szép kilátó pontot is, legalábbis a térkép tanúsága szerint, a M. meded 2223 m magas csúcsáról.


Mi tovább haladtunk a völgyben. A terep könnyű, itt a szintemelkedés is kisebb, a hegyoldalban bandukolva bőven jut idő csodálni a tájat. Megdöbbenésünkre a völgy túlsó oldalán lévő csúcson is láttunk embereket, pedig nem gondoltuk volna, hogy oda fel lehet jutni.


A völgyet lezáró sziklafal

Visszatekintés a völgy "bejárata" felé
Nem kell egésen a völgy legvégéig elgyalogolni, a nyereghez előbb elkanyarodik az ösvény jobb kéz felé, északi irányba. Viszont érdemes picit tovább gyalogolni a Bivak-hoz, azaz menedékházhoz. A térkép mondjuk úgy jelöli, mintha a menedékháznál lenne az elágazás, de azért még egy picit fel kell hozzá kapaszkodni. Bent nincs más, csak nlhány priccs, és pár rozsdás főzőedény.


Bivak, azaz menedékház

A menedékház már jó messziről látható volt
Miután a menedékháztól visszagyalogoltunk az elágazáshoz, viszonylagmeredeken kezd el emelkedni az út. Egy idő után eltűnik az ösvény,és toronyiránt kell felfelé haladni a virágos mezőn. :)



Miután felérünk a nyeregbe, szintén két utat választhatunk. Az egyik rögtön elkezd lefelé haladni,a másik pedig a Veliki meded gerincén halad tovább. Na erre az útra mondta a tourist office-ban a lány, hogy erre még a vezetők sem szeretnek senkit vinni, mert hiába jelölték a térképen, ez nem mezei turistaút. Azért a szép kilátás (és egy pazar ebédhelyszín) kedvéért mi elsétáltunk egy darabon, és nem sokkal Juzni vrh csúcsa alatt tartottunk egy kis pihenőt. A kilátás mesés volt, de innét már nem akartunk tovább menni, hisz ez csak a bemelegítő túra volt elvileg. És persze a beharangozása sem tette túlságosan csalogatóvá. :) A nyereg maga (V. previja) egyébként 2145 m magasan van.

A Velika meded gerincén

Juzni vrh (2228 m) alatt

Kilátás nyugati irányban, a távolban a Bobotov Kuk

Bobotv Kuk (2522 m) a távolban

Innét az út hol meredeken, hol lankásan vitt lefelé. Az egyetlen nehézség a terepen, hogy helyenként apró kavicsos kőátfolyások vannak, amik eléggé csúsznak is, de amúgy nem vészes terep.




Következő "megállónk" egyy táborhely volt, egy kisebb, magasan fekvővölgybe leérve, a Katun lokvice. Itt egy helyi ember sört és üdítőt árul egy faházból, és mellette pedig sátor táborhely van.



Az út innét egyenesen vezet lefelé, a Crno jezero-hoz, azaz Fekete-tóhoz. Az ösvény néhol beszűkülő völgyben vezet, a vége felé pedig már erdőben, kényelmes terepen.




Még egy elágazásba botlunk itt ütközben, az M. mededre vezető út itt csatlakozik be.


Valahol ezen a kis sziklatömbön vezet át az út a Velika kali felé
Igazából innét indul az erdei szakasz, és hamarosan eérünk a Fekete-tóhoz.


Crno jezero (Fekete-tó)


Itt már rengeteg a turista, hisz ide autóval is el lehet jönni, voltak, akik fürödtek a tóban, vagy csónakáztak. Több kisebb kocsmaféleség is van a partján. Őszintén szólva bár ez az egyik leglátogatottabb hely a Durmitorban, én nem voltam annyira oda érte, semmi különleges. Minden bizonnyal a könnyű megközelíthetősége miatt ilyen felkapott. Sokan javasolják, hogy érdemes körbesétálni, de ez a tó inkább felülről lehet látványos.
 
Túraútvonalak a Crno jezero-tól

Túraútvonalak a Crno jezero-tól
Innét még várt ránk egy közel 2 km-es gyaloglás az erdőben levezetésképp, mire hazaértünk a szállásunkra. Mit is mondhatnék, bemelegítésnek egész jól sikerült ez a kis túra. :)



ADATOK:
Útvonal: Motički Gaj (1500 m) - Mioč poljana (1569 m) - Orin katun - Struga (1910 m) - Velika kali - Bivak - V. previja (2145 m) - Katun lokvice - Stari mlin - Crno jezero (1416 m) - Mioč poljana - Motički Gaj
Szintemelkedés: kb. 900 m
Táv: kb. 13 km
Menetidő: kb. 7 óra, megállókkal (tiszta menetidő kb. 6 óra)



2015. szeptember 6., vasárnap

A Lamsenjochhütte és a Hahnkampl meghódítása (Ausztria, Tirol)

Tiroli nyaralásunk (az összefoglaló itt olvasható) első túráját akkor néztük ki, mikor az Achensee körül tett kis sétánk után beültünk az autóba és elautókáztunk Pertisau faluba. Erre azért is votam kíváncsi, mert eredetileg itt próbáltam szállást találni, sikertelenül. A falu egyébként nagyon szép, tele új házakkal, itt találunk flancosabb szállodákat is. Igazából látszik, hogy Pertisau a drágább, felkapottabb hely, ami persze annak is köszönhető, hogy itt van egy kisebb síterep is pár lifttel.

Ahogy a főúton haladva kiértünk a faluból,egyszer csak vége lesz az útnak, pontosabban fizetőssé válik. Itt ugyanis két völgybe is autóút vezet be a Karwendel szívébe, az un. Mautstrasse Gramaialm és a Gernalm Mautstrasse. Az út mentén találtunk egy táblát, ami jelölte ezeket az útvonalakat.


Innét már csak egy lépés volt, hogy az egyik prospektusban, amit a tourist office-ból hotunk, megnézzük, milyen lehetőségek vannak túrázni a völgyből. És így bukkantunk rá a Lamsenjochhütte-re. Rákerestem a google-n a képekre, és nem volt kérdés, hogy ide el kell jutnunk. Hát így indultunk neki másnap kora reggel a túrának (mert délutánra esőt mondtak). Autóval mentünk az 1263 ma magasan fekvő Gramaialmig (arra már nem emlékszem, hogy mikor 2013-ban ott jártunk, mennyi volt az útdíj, de most a neten 4,5 EUR-s díjat találtam), ahol egy szép szálloda (Alpengenusshof Gramai) zárja az autós utat. A szállásunktól ez egy 25 perces autóút volt, de nagyon látványos. A szálló előtt leparkoltunk, a túraút eléréséhez a kertjén kell áthaladni.

Gramaialm (1263 m)
A völgy itt ér nagyjából véget, így a ház mögött, bár lankásan, de azonnal emelkedni kezd az ösvény. Az út gyakorlatilag egyenesen vezet, fel a szemben lévő nyeregbe, bár kezdetben nem látni még, hol vezet fel az út, hisz csak a meredek sziklafalat látni. A meredély bal szélén, a füves területen vezet fel egy kis cikk-cakkos ösvény, így, bár a terep meredek, az út emelkedése nem vészes. Ha nem sietünk különösebben, viszonylag kényelmesen le lehet küzdeni a szintemelkedést (ezen a szakaszon kb. 700-750 m az emelkedés, kb. 4,5 km-en). A hüttéig a tábla szerint 2 óra a szintidő, és ez kényelmes tempóval teljesíthető is.


Szemben a füves zöld területen vezet fel az ösvény

Félúton a nyereg felé, szemben a Lamsenspitze (2508 m)

Visszatekintés más a meredély felső szakaszáról, a völgybe, balra a Sonnjoch (2457 m)


A nyeregbe felérve még nem látjuk a hüttét magát, az csak picit később bukkan elő. Itt van egy elágazás, bal kéz felé van maga a hütte, jobbra pedig vezet tovább az út a szomszédos völgy, valamint a Hahnkampl és a  Sonnjoch irányába.
A Lamsenjochhütte felett 2400 m körüli csúcsok tornyosulnak. A leglátványosabb a Lamsenspitze, amely már messziről, a völgyből is ktűnt.





Egy frissító tízórai, nomeg egy jól megérdemelt pohár sör után tovább indultunk. Elvileg lent a völgyben úgy írták, hogy a Lamsenjochhüttéig 2 óra az út, a Hahnkampl-re pedig 3, szerintem a kettő között nincs 1 órányi távalapvetően. Igaz, mi is 1 óra alatt értünk felvégül, de sokszor megálltunk gyönyörködni a tájban és fotózni.
Szóval a körtúra, amit kinéztünk, a Lamsenjochhütte után a szomszédos völt irányába vitt, át a Hahnkampl csúcsán, majd körben vissza a völgybe. A táblákon többnyire Engalm és Hinterriss feliratokat kell követni (ez a szomszédos völgy), de igazából elég körbenézni és látni fogjuk, hol fogunk menni.

Kilátás a hüttétől a Hahnkampl irányába

A Hahnkampl távolról

A Hahnkampl felé haladva egy nyeregbe érünk, itt válik el az út, amely bal kéz felé a szomszédos völgybe vezet (Engalm), jobbra pedig a Hahnkampl-re.
Egyébként a szomszédos Engalm a kedvelt kiindulópontja a Karwendel-be tett túáknak, főlek a német oldalról érkezőknek. Ide ugyanis rendes nagy autóút vezet be, és nagyon közele lehet így jutni a hegység szívébe. Az Achensee irányából mondjuk nem opció, mivel a völgybe a német oldal felől lehet bejutni, Hinterriß felől.

A szomszédos völgybe vezető út és a kilátás
Az ösvény nagyon szép, füves területen halad egy szakaszon innét tovább, csodás kilátással vissza a Lamsenjochhüttére és az oda vezető úta (bár a hütte már távol van, a fotón alig látszik).




A Lamsenjochhütte a távolban s a felvezető út
Utunk legnehezebb szakasza itt következett, a Hahnkampl-re vezető ösvényt ugyanis fekete színnel jelzik a táblákon, a térképen pedig szaggatott vonallal. Bár tapasztalataink azt mutatják, ilyen esetben nagy eltérések vannak a fekete jelzésű utak között, ez mindenesetre a biztonságosabbak közé tartozott.
Egy szakaszon ugyan a kezünket is kellett használni, de a szakasz ki volt építve, ahol kellett, volt kapaszkodó. Egyedül az alattunk tátongó mélység volt kicsit ijesztő, de ez még határértéken belüli. :) Láttunk már sokkal félelmetesebbeket is. :)



Viszont a körpanoráma, ami fent fogadott minket, lenyűgöző volt, megérte azt a kis küzdelmet. :)

Hahnkampl (1940 m)





Innét utunk végig lefelé vezetett. Ha valakinek nem volt még elég az eddig megtett túra, ebből az irányból lehet felkapaszkodni a Sonnjoch (2457 m) monumentális sziklatömbjére is, de nekünk azért elég volt ennyi. Főleg, hogy délután 2 felé már esőt mondtak, és nem szerettük volna, ha a hegyen ér minket. Lefelé menet van még egy pihenőállomás (hiába, Ausztriába lépten-nyomon hüttékbe botlunk), a Gramaialm Hochleger. Mi itt már nem álltunk meg, hanem csak elhaladtunk mellette.

Balra lent a Gramaialm Hochleger

Gramaialm Hochleger (1756 m)

Az ösvény innét egy helyeként beszűkülő hasadékban vezetett le a két sziklatömb alatt, tavasszal minden bizonnyal rengeteg víz lehet erre, mi sajnos most az itt mindenütt előbukkanó vízesésekből nem sokat láttunk.



Vízesés, kevés vízzel

Leérve fáradt lábainkat a szálló teraszán pihentettük, ami még reggel kihalt volt, most tele volt turistákkal, sokukat busszal hozzák ide ebédelni, és őszinte leszek, valóban meseszép hely. Van egy kis kőépület is itt, ahol fantasztikus sajtokat lehetett venni.


A közeledő vihar, ami ugyan pár órával később, de valóban lecsapott :)

ADATOK:
Útvonal: Gramaialm (1263 m) - Lamsenjochhütte (1953 m) - Westl. Lamsenjoch (1940 m) - Hahnkampl (2080 m) - Binssattel - Gramaialm Hochleger (1756 m) - Gramaialm (1263 m)
Szintemelkedés: kb.900 m
Táv: kb. 10 km
Menetidő: kb. 4-5 óra (felfelé: 3 óra, lefelé 1,5 óra)
(itt a túra online térképen, bár itt 3,5 órát írnak, ami azért kicsit nekem kevésnek tűnik: http://www.outdooractive.com/de/wanderung/achensee/lamsenjochhuette-hahnkampl-gramaialm/1542672/#dm=1)
Közben találtam még egy zseniális műholdas térképet is, ezen látszódnak az útvonalak és az állomások is: http://www.deine-berge.de/Karte/POI-3361/Pass-Uebergang/Oesterreich/Hoehe-1903m/Binssattel.html?maptype=hybrid&zoom=15&lat=47.382003&lng=11.611993

A kirándulás költsége:
- 4,5 EUR útdíj a völgybe